láss velünk logo


LÁSS VELÜNK!

AUDIONARRÁTOROK TÁRSASÁGA

Szabolcs egész alakos képe a szabadban készült, közlekedés közben. A férfit fekete labrador kutyája Elvisz vezeti. A gazdi bal kezével az állat fekete-piros színű hámjába kapaszkodik. Szabolcs a negyvenes évei vége felé járó magas, vékony testalkatú férfi, öltözete elegáns. Fekete öltönye alatt világosszürke, apró mintával díszített inget visel, alul fekete farmernadrággal, és fekete bakanccsal. Világosbarna haja rövidre nyírt, a fejtetőn ritkább. Szabolcs fekete napszemüveget visel, simára borotvált arcán széles mosoly látszik. A kép hátterében a budapesti Árpád-híd részletei ismerhetők fel. A gazdi és kutyája egy betonjárdán sétálnak, melyet krémszínű szalagkorlát választ el a tőlük jobbra lévő autóúttól. Tőlük balra ugyanilyen színű, de kissé magasabb korlát jelzi a híd szélét. A kutya egyenesen halad, de tekintetével az autóút felé fordul. Felettük a világoskék égen fehér bárányfelhők fodrozódnak. A kamera lentről, Elvisz magasságából kapta lencsevégre a jelenetet. A kép a kutyára és gazdijára élesít,míg a háttér finoman a homályba vész.
Kurucsai Szabolcs

Kurucsai Szabolcs vagyok, és sokáig úgy gondoltam, nekem semmi sem lehetetlen. Mindig szerettem az életet, élveztem azt, amiért megdolgoztam és ami nekem jutott. Vállalkozásaimból éltem, és ha valami már nem jelentett kihívást, új dologba kezdtem. Nem törődtem azzal, hogy az életnek árnyékos oldala is lehet. Úgy éreztem, nem léteznek ledönthetetlen falak, kilátástalan helyzetek.
Amikor azonban 35 éves koromban váratlanul elveszítettem a látásomat, szó szerint is homályba vesztek az előre vivő utak, eltűntek a lehetőségek, egy korábban magától értetődő világ bezárult előttem.
2009-ben a látásomon kívül még sok mindent elveszítettem, számomra addig fontos dolgokról kellett lemondanom. Át kellett értékelni az életemet, elengedni azokat a dolgokat, amik visszahúztak, és közben elég nyitottnak maradni ahhoz, hogy felfedezzem mindazt, ami újra értelmet adott az életemnek.
Létrehoztam az Árboc Egyesületet, hogy minél több helyen és formában képviselhessem azt, ami számomra fontos. Szeretném áthidalni az ép és a fogyatékkal élő emberek közti szakadékot, és megmutatni, mire vagyunk képesek mindnyájan, ha van elhatározás, akarat és összefogás. Kicsi tettekkel is közel lehet kerülni nagy jelentőségű változásokhoz.
Azóta iskolákban és egyetemeken tartott előadásaimon és céges csapatépítéseken, motivációs tréningeken évente több ezer embernek mesélem el, hogy a számomra fenekestül felfordult világot hogyan tanultam meg új perspektívából szemlélni, és újra értékelni benne, ami igazán fontos. Gyerekeknek és felnőtteknek mesélem el, hogy hogyan lehet közlekedni, főzni, filmet nézni, táncolni, egyszóval élni úgy is, ha olyan fontos dolgot veszítünk el, mint például a látásunk. Arra biztatok mindenkit, hogy ne féljenek megismerni a világnak még ismeretlen oldalát, és eközben közelebb kerülni önmagukhoz is.
Vakon szereztem meg és sajátítottam el a szakács szakmát, baristaként saját kezűleg készített kávékülönlegességgel kínálom a Vakmerő Kávészünet névre hallgató beszélgetős délutánjaimon a vendégeimet, és mindig forgatok valami új tervet a fejemben.